Azok, akik a tengert imádják, és búvárkodást terveznek a nyári szabadság idejére, bizonyára tisztában vannak a tevékenység kockázataival, veszélyeivel is. A vízi világ nagyon csodálatos, és felfedezésre vár, sok ember fantáziáját izgatja, s azok, akik meg is merik valósítani, hogy megismerik ezt a különleges világot, ők kezdenek el búvárkodni. Azonban azt fontos tudni, hogy ha olyan céllal megyünk nyaralni, hogy abban a búvárkodás, a merülés is szóba kerül, ideje már itthonról bebiztosítani magunkat búvárbiztosítással. Ami kifejezetten erre a méltán veszélyesnek nevezhető tevékenységre lett kitalálva. Amit természetesen a biztosítók nem hasraütéssel fejlesztettek ki, hanem komoly, a témában jártas szakemberek bevonásával állapították meg a fedezetek, és a térítési limiteket.

A búvárkodásra jellemző sérülések, és betegségek teljesen egyediek, amelyek egyik sportra sem jellemzőek, ezért a búvárbiztosítás fedezeteinek is ehhez kellett alkalmazkodjanak. Ezt minden biztosító figyelembe veszi, akinek a kínálatában speciálisan megtalálható a búvárbiztosítás is.

A búvárkodás egyik legjellemzőbb betegsége a keszon betegség. Ez akkor következik be, ha a búvár túl gyorsan emelkedik fel merülése során. A nagyobb nyomáson megnő a belélegzett gázoknak az oldékonysága a vérplazmában és a szövetekben, így a szervezet nagyobb mennyiségű szén-dioxidot, oxigéngázt és nitrogéngázt fog tartalmazni. A búvár, ahogy hirtelen a felszínre kerül a gázok oldékonysága lecsökken, és buborék formájában kiválnak, főleg a nitrogéngáz. Ezek a buborékok a kapillárisokba kerülve oxigénhiányt okoznak. Ezt a betegséget hiperbár oxigenizációs terápiával lehet kezelni. Ekkor a páciens 100% tisztaságú oxigént lélegez be túlnyomásos kamrában.

Egy ilyen kezelés külföldön egyáltalán nem olcsó, és egyedül csak a búvárbiztosítás fedezi. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy felelőtlenül lehet merülni, hisz a búvár elsősorban felelős önmagáért, és képességeivel mindenképp tisztában kell lennie. A keszon betegség nem kezelése, vagy nem kielégítő kezelése súlyos idegrendszeri sérüléshez, bénuláshoz vezethet. Épp ezért mindig a megfelelő utasbiztosítással a zsebünkbe kelljünk útnak.