Ne parázz
Online reklámlehetőségek vállalkozásoknak
Egy kis- vagy középvállalkozásnak rengeteg lehetősége van arra, hogy reklámüzenetét eljutassa a külvilágba. Ezen a lehetőségek között főleg az ár és a hatásfok mutathat nagy különbséget. Nyílván minden vállalkozásnak az a célja, hogy alacsony költségek mellet nagy és számára fontos csoportokhoz jusson el a reklámüzenete, hiszen így tehet szert magasabb bevételekre, új vásárlókra és így [...]
Tárhely szolgáltatás újra gondolva
Bevallom soha nem gondoltam volna, hogy egy tárhely is lehet „zöld”, hogy egy tárhely is lehet környezetbarát, hogy egy tárhely is beszállhat abba a nemes harcba, amit a Föld nevű csodáért vívunk. Rá kellett jönnöm, hogy igenis létezik! A tárhely szolgáltatás új generációja, vagy mondhatnám a tárhely szolgáltatás teljesen újragondolva az, amivel nemrég volt szerencsém [...]
Lakásbiztosítás – nekünk is vannak kötelezettségeink
Mikor lakásbiztosítást kötünk, tudatában kell lennünk annak, hogy bizonyos kötelezettségeink nekünk is vannak. Ahhoz, hogy kár esetén a biztosító fizessen nekünk, mint ügyfeleknek, gondoskodnunk kell a kárenyhítésről. A kárenyhítés azt jelenti, hogy minden körülmény között igyekszünk mi is minden tőlünk telhetőt megtenni, ahhoz, hogy ingóságainkat, és ingatlanainkat megóvjuk. Ugyanakkor azzal is számolnunk kell lakásbiztosítás, és [...]
Randitime – ingyenes társkereső
Sokaknak nehézséget jelent a való életben, szemtől szembe udvarolni és társat találni. Másoknak nincs idejük eljárni ismerkedni vagy szórakozni, ezért alternatív megoldásokat keresnek. Az online társkereső oldalak remek lehetőséget nyújtanak a megfelelő társ megtalálásához. Vannak olyan emberek akik azért választják az ismerkedésnek ezt a formáját, mert a szemtől szembeni beszélgetésben sokszor úgymond lefagynak és bolondot [...]
Síbiztosítás kalkulátorral a legjobb ajánlatért
Hogyan tudjuk meg melyik a legjobb síbiztosítás ajánlat? Egyszerű a válasz, használjuk a síbiztosítás kalkulátort! Könnyű, praktikus, az otthonunkból igénybe vehetjük, bármikor megköthetjük síelés előtt a biztosítást. Na, de akkor is, addig rendben van, hogy a síbiztosítás kalkulátorban megadjuk az adatainkat, ami a végén kidob egy díjat, s azt vagy el fogadjuk vagy nem, de [...]
Ingyenes zuhatag játékok
Kedveled az ingyenes logikai játékokat? Szereted próbára tenni kombinációs képességed? Vagy csak pusztán el szeretnéd csapni egy-egy jó játékkal az idődet? Akkor íme itt a remek alkalom próbáld ki a legújabb ingyenes online zuhatag játékokat, olyanokat, amelyeket sehol máshol nem találsz meg. Egy olyan oldalt ajánlunk most figyelmedbe, ahol a legjobb ilyen stílusú logikai játékok [...]
Hajhosszabbítással kapcsolatos átverések
Manapság sokan adjáj hajhosszabbításra a fejüket, de igen nehéz megválasztani a valóban minőségi munkát végző hajhosszabbító szalonokat. Megértjük a félelmeit, hiszen rengeteg rémhírről és rossz szalonokról olvashat az interneten, de a Hairdreams szalon soha nem volt közöttük. Természetesen az ilyen hírek közepette már esett szó a Hairdreams hajhosszabbításról is, de csak mint lehetséges megoldás a [...]
Laptop kijelző
Laptop kijelző? Amennyiben meghibásodást észlelt a laptopjában vagy a kijelzőjével kapcsolatban, csak azt tanácsolhatom, hogy mindenképpen keressen egy megfelelő segítséget! Ha még kérdés az Ön számára, hogy kihez fordulhatna, akkor csak azt tanácsolhatom, hogy látogasson el honlapunkra és tájékozódjon bővebben! Biztos vagyok abban, hogy amennyiben minket választ, csak elégedett lehet, hiszen tőlünk csak tökéletes munkát [...]
4D ultranhang Budapesten
Szeretné megtudni a baba megszületése előtt, hogy egészséges-e születendő gyermeke? Szeretne 3 dimenziós képekkel kedveskedni a leendő nagypapának, nagymamának, barátoknak, rokonoknak? Akkor térjen be egy babamozi-rendelőbe, ahol nyugodtan, barátságos nem kórházi körülmények között készülhet el élete egyik legmeghatározóbb 3 dimenziós képe. De mi is az a 4D ultrahang? Tulajdonképpen az orvosi 3D ultrahang alapján készült [...]
Költöztetés Budapest
Költöztetés Budapest? Budapest elég nagyváros, és éppen ebből kifolyólag nagyon sok szolgáltató cég áll rendelkezésünkre, azzal kapcsolatban, hogy megtaláljuk a megfelelő szakmai segítséget! Amennyiben Ön nem szeretné a véletlenre bízni ezt a dolgot, csak azt tanácsolhatom, hogy látogasson el honlapunkra, és tekintse meg széleskörű leírásunk! Biztos vagyok abban, hogy amennyiben ezt megteszi, Ön is látni [...]
Hogyan?
Videó beállítása háttérként Ubuntura
Ha meguntuk, hogy Ubuntunkon a háttérképünk egy állókép, akkor bátran cseréljünk. Egy ügyes program segítségével akár videót is használhatunk háttérnek. Ehhez szükségünk lesz az a-desk nevű programra. Ez viszont még nem teljesen elég, a program működéséhez szükség van az zenity, mplayer, unrar valamint rar csomagokra. Ezeket telepítsük a Synaptic segítségével, vagy Terminálból a következő paranccsal: [...]
Google Calendar integrálása Thunderbird levelező programba
Aki nem igazán rajong a Gmail webes felületéért, az általában a leveleit letölti a gépre, ám a Google Calendar ezzel a módszerrel innentől elérhetetlenné válik. Egy nagyszerű kiegészítővel azonban, ezt egyszerűen meg lehet oldani annak, aki Thunderbird-et használ. Első lépésként le kell tölteni és telepíteni a Lightning és Provider for Google Calendar kiegészítőket a Thunderbird-höz. [...]
Gmail használata levelezőként Google Chromeban
Google Chrome kiterjesztések engedélyezése Kattintsunk a Google Chrome ikonjára jobb egérgombbal (ahonnét indítani szoktuk, Asztalon, Start menüben, stb.), majd válasszuk a helyi menüből a Tulajdonságokat. A tulajdonságokat ablakban (ha nem ott lenne alapból) kattintsunk a Parancsikon fülre, majd a cél mezőbe, írjuk be a következőt a meglévő elérési út után: –enable-extensions Tehát a teljes elérési [...]
Windows 7 boot sector helyreállítása
Hello, Sziasztok! Ez az első írásom úgy, hogy nem is próbálkozok valami hosszadalmas és bonyolult leírással. A minap egy olyan próbalámával szembesültem, hogy a két merevlemez volt a gépembe és az egyiken linux a másikon meg win7 futott. De idővel szükségem lett arra a lemezre amin a linux volt. Csak ugye mikor kivettem a winyó [...]
A Totem lejátszó vezérlése tapsolással
A bejegyzés bemutat egy inkább érdekes, mint hasznos lehetőséget, miképpen vezérelhetjük (megállíthatjuk/elindíthatjuk a videókat, zenéket) az Ubuntu alapértelmezett médialejátszóját, a Totemet tapsolással. A következőkben álljon itt egy érhető útmutató. A bővítmény Caitlyn Martin munkája, melyet egy egyszerű python szkripttel telepíthetünk a rendszerünkre. Első lépésként bizonyosodjunk meg róla, hogy a mikrofonunk nincs elnémítva és képes a [...]
Gitáron pengetem...
mit kell még megélnem. :DD
Izabellám, ez csak egy vicc lehet... :D
Szerintem komoly kitellik tőle.De ilyen testel nem szégyenli magát?
A nő ilyen erővel az ördöggel is lefeküdhetne.Neki sincs gusztusa?
Idióta banda!!!
undorito vén csutka