Botrányos! Kiszel Tünde egy bulvárdíszpinty?! Úgy érzi csőbe húzta, és megalázta az MTV műsorvezetője, amikor apróval fizette ki! VIDEÓVAL!
Kiszel Tünde furcsa szituációba került február 4.-én este a magyar Music Television Swung című műsorában, ahol a bulvár lélektanáról volt szó, és ahol többek között arról faggatták, szerinte miért kíváncsiak rá az emberek.

A szőke celeb kifakadt azon, hogy a bulvárdíszpintyének nevezte a műsorvezető Nagy Sándor és megpróbált visszavágni. Tünde az adás után a StoryOnline-nak elmondta, úgy érzi, csőbe húzták, hiszen úgy hívták be a műsorba, mert szeretik. Ehelyett szerinte sértegették és megalázták.

Az ismert televíziós sérelmezi azt is, hogy élő adásban szóba hozták a gázsiját, majd a műsor végén a nézők szeme láttára egy csomó aprópénzzel fizették ki. Tünde szerint az, aki ilyet tesz, magát minősíti, a közönség pedig majd úgy is eldöntheti, hogy ki mellé teszi le a voksát. Kiszel Tünde kijelentette: számára nem ellenfél Nagy Sándor műsorvezető, éppen ezért áll elébe egy újabb beszélgetésnek. Hozzátette: úgy érzi, szeretik az emberek, kíváncsiak rá és ő még mindig a címlapokon lesz, amikor talán Nagy Sándorra már senki nem emlékszik.

A Swung műsorvezetője a StoryOnline-nak határozottan állította, őt tényleg nem a rosszindulat vezérelte akkor, amikor Tündével beszélgetett és akkor sem, amikor a bulvár díszpintyének nevezte. Nagy Sándor úgy véli, kimondta azt, amit mások nem mernek kimondani Kiszel Tündével kapcsolatban, csak gondolnak. Szerinte a hétfő esti Swungban az ész diadalmaskodott a naivitás felett és nem történt más, mint, hogy az ismert celebet leleplezték és megmutatták a valódi arcát. [storyonline.hu] (nem mellékesen Kiszel Tünde a műsor után megszámolta az aprópénzt. A végén megállapította, teljes a gázsi. - a szerk.)